December éje zordon, de boldog vagy, te fa, egy ágacskád se gondol dús zöld lombjaira: dérrel süvít a tél is, fagyassza bár a szél is, rügyét kibontja mégis, ha majd tavasz fuvall. December éje zordon, de boldog vagy , patak, vized nem arra gondol, hogyan sütött a nap: elönt édes felejtés, kristály habod se lejt, és sosem gyötör kesergés, a fagy panaszt se hall. Bár ezt tennék a drága leányok és fúk! De szíven kit ne vágna, ha öröme messzi fut? A változást tudod már, nem orvosolhatod már, a tompaság sem óv már - ezt még nem zengte dal.
